2014-12-16
: kronika.ro

Tizenkét százalékkal haladta meg Klaus Johannis bizalmi indexe a Kelemen Hunorét novemberben az erdélyi magyarok körében – állapítja meg az RMDSZ megrendelésére készült, a Krónika birtokába került közvélemény-kutatás. Most először fordul elő az elmúlt huszonöt évben, hogy a magyar közösség jobban megbízik egy román politikusban, mint egy magyarban. A kolozsvári szociológusok által készített telefonos felmérésből kiderül az is, hogy a magyarok körében harminc százalékkal zuhant az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának a támogatottsága.

2014-05-05
: Erdélyi Riport

Az erdélyi magyar fiatalok zenei ízlését, a kisebbségeket érintő oktatási mutatókat, a környezetvédők eredményeit és kudarcait, egy város fejlődését a társadalomkutatók hivatottak elemezni és értelmezni. Ezt illusztrálta a 4. Szociológus Napok is, amelyre számos területről hívtak szakértőket Kolozsvárra különféle témákat megvitatandó. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila rögzítette.

2014-03-14
: Székely Hírmondó

Majdnem napra pontosan 18 évvel ezelőtt, 1996. március 15-én látott napvilágot a Székely Hírmondó második sorozatának első száma, akkor még mint Kézdivásárhely kétheti megjelenésűre tervezett kiadványa. Azóta sok víz lefolyt az Olton, s a nyolcoldalas, írópapír méretű, kisvárosi újság mára Erdély legolvasottabb napilapjává nőtte ki magát.